Mozgóképi Intermedialitás és Vizuális Kultúra Kutatóközpont - Kutatás – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

✕
Sapientia.ro Sapientia.ro
Sapientia EMTE  Researchgate  Academia.eu  Google Scholar 
✕
Mozgóképi Intermedialitás és Vizuális Kultúra Kutatóközpont

A Mozgóképi Intermedialitás és Vizuális Kultúra Kutatóközpont célja a film- és médiatudomány keresztmetszetében értelmezhető intermedialitás jelenségeinek kutatása valamint tágabb értelemben a vizuális kultúra gyakran egymással összefüggő területeinek, kapcsolatainak tanulmányozása (beleértve a filmet, a fotózást, a televíziót és a digitális médiát) azok sajátos történelmi és földrajzi kontextusában.

A központ keretében: tudományos kutatások folynak, nemzetközi tudományos konferenciákat, vendégelőadásokat, kiállításokat szervezünk, nemzetközi adatbázisokban jegyzett szakfolyóiratot szerkesztünk, tudománynépszerűsítő tevékenységet végzünk.

A kutatóközpont vezetője: dr. Pethő Ágnes, habilitált egyetemi tanár


Tagok: 

A Média Tanszék főállású oktatói és azok a társult kutatók, akik részt vesznek a MIVK tevékenységeinek szervezésében, tagjai a kutatási programokat megvalósító kutatócsoportoknak.

A kutatóközpont nemzetközi tanácsadó testülete:

  • Raymond Bellour, film-filozófus, a Centre National de la Recherche Scientifique (CNRS), Paris (Franciaország) Emeritus Kutató Professzora
  • Martine Beugnet, Vizuális Tanulmányok Professzora, Université Paris Diderot (Franciaország)
  • Steven Jacobs, Művészettörténet Professzor, Universiteit Gent (Belgium)
  • Lúcia Nagib, a Filmtudomány Professzora, University of Reading (Egyesült Királyság)
  • Laura Mulvey, filmelmélet író, a Filmtudomány Professzora, Birckbeck, University of London (Egyesült Királyság)
  • Joachim Paech, Emeritus Professzor, Universität Konstanz (Németország)
  • Brigitte Peucker, a Film- és Médiatudomány Professzora, Yale University (Amerikai Egyesült Államok)
  • Marion Schmid, Francia Irodalom- és Filmtudomány Professzora, The University of Edinburgh (Egyesült Királyság)

Célkitűzések:

A választott kulcsszavak, a filmes intermedialitás és a vizuális kultúra, határozzák meg tevékenységünk szűkebb és tágabb fókuszát.
Sajátos kutatási területünk a film- és médiatudományok keresztmetszetében a mozgóképi intermedialitás elméleti kutatása és elemzése. Annak a tanulmányozása, ahogyan a kommunikációs médiumok egymáshoz viszonyulnak a mozgóképen belül, és ahogyan a film párbeszédet kezdeményez a többi művészettel, magába építi azok jellemzőt, illetve reprezentációit. Érdeklődésünk kiterjed a mozgóképek új formáinak megfigyelésére is, amelyek új kulturális élményeket teremtenek a digitális korban, és a „filmes fordulatra" a kortárs képzőművészetben. Véleményünk szerint a mozgóképi intermedialitás sokrétű esztétikai stratégiáinak elemzése révén az emberi lét, művészet, társadalom és a történelem fontos problémáira való reflexió változatos érzéki és intellektuális formái tárhatók fel.
A központ fontos célja ugyanakkor tágabb értelemben a vizuális kultúra gyakran egymással összefüggő területeinek, kapcsolatainak tanulmányozása (beleértve a filmet, a fotózást, a televíziót és a digitális médiát) azok sajátos történelmi és földrajzi kontextusában, különös tekintettel a kelet-európai jelenségekre. Kutatásaink köre átfogja a médiatermékek elemzését, illetve a gyártás és befogadás kérdéseit is.
Egyetemi munkánk keretében kapcsolatot teremtünk a kutatás és az oktatás között, és ösztönözzük azokat a művészeti projekteket, amelyek összekapcsolják a gyakorlatot és a kutatást.
Arra törekszünk, hogy folyamatos párbeszédet folytassunk más kutatóközpontokkal, tudományos társaságokkal és a hasonló területeken dolgozó tudósok nemzetközi hálózatával.


Tevékenységek:

  • rendszeres belső workshopok szervezése a központ tagjainak egyéni és csoportos kutatásának ösztönzése érdekében,
  • kutatási projektek kidolgozása és tudományos irányítása,
  • hazai és nemzetközi workshopok és konferenciák szervezése,
  • nemzetközi hálózatépítés,
  • vendégelőadások szervezése,
  • könyvbemutatók, kiállítások szervezése, amelyek kapcsolódnak a központ tevékenységéhez,
  • a kutatás népszerűsítése a kiadványoknak szentelt weboldalon és a YouTube csatornán keresztül,
  • több rangos nemzetközi tudományos adatbázisban jegyzett angol nyelvű tudományos folyóirat, az Acta Universitatis Sapientiae, Film and Media Studies szerkesztése (és szakértői értékelési tevékenysége).

Partnerintézmények:


Elérhetőség:

Cím: 400193 Cluj-Napoca (Kolozsvár), Calea Turzii (Tordai ) nr. 4.

Tel.: +40 364 401 458

Fax: +40 364 410 069

E-mail: officekv.sapientia.ro

Hírek
Sapientia.ro

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM

Tudományos Kutatásszervezési Osztály

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Tudományos Kutatásszervezési Osztály


400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár)
str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4.

btz webdesign